Rólunk szól

Me, Myself and I

 

Szia kedves Olvasó!

 

Hajni vagyok, és ez itt az én “játszóterem.” Örülök, hogy itt vagy, hogy valami idevezetett hozzám. 

Hogy ki vagyok én?
Bakancsos, fonott hajú, tornacipős, hátizsákos kiskirálylány. Deadlift-rajongó, kávéimádó, önjelölt lélekdoktor, menthetetlen könyvmoly. Tipikus vízöntő, sokat beszélő, örök optimista, kép -és idézetmániás, rózsaszín csillámpóni.

2014. májusában kezdtem a blogolást, és azóta tart a szerelem, ami nem hogy csökkenne az idő múlásával, hanem napról napra csak növekszik, fejlődik, él és virul. 

Az írás az én nagy lélektisztító gyakorlatom. Terápia, önkifejezés. Tudjátok, hogy van: “az írás az egyetlen dolog, mely közben nem érzem azt, hogy valami mást kéne csinálnom.”
Arról írok, amit látok, hallok, amit érzek, ami megtörtént, vagy szeretném, hogy megtörténjen, álmokról, vágyakról, érzésekről, színes, szagos, kézzel fogható formában. 

Ha már egy mondatot, egy gondolatot adtam, ha csak egy percre is feldobtam a napodat, ha egy pillanatra is azt érezted, miközben olvastál, hogy nem vagy egyedül, akkor már megérte. 
Hiszem, hogy megéri. 

“Ő olyan lány volt, aki inkább szoknyát hordott nadrág helyet, aki féloldalra fonta a haját, aki öt tetoválást viselt és egy Mickey egeres karkötőt. Mindig, nappal és éjszaka, ágyban fekve vagy a zuhany alatt.
Ő olyan lány volt, aki félt a galamboktól és pókoktól, aki bármerre járt összebarátkozott a kóbor macskákkal, aki fenyőfákat simogatott karácsony előtt.
Ő olyan lány volt, aki szerette a régi könyvek illatát, na meg az újakét, szerelembe esett tollal, papírral és ceruzával, aki mondatokat és képeket gyűjtött, és összeillesztette őket eggyé, majd az így kapott egyveleget becsomagolta a színes hátizsákjába…

Én ilyen lány voltam. Én ilyen lány vagyok.

A felkelő nap első sugara vagyok, a tavaszt köszöntő rigófütty, az első finom kis bimbó a fák ágain, harmatcsepp a fűszál végén. Felhőpamacs vagyok a Balaton felett, a pohár szélén maradt rúzsfolt, a szivárvány hetedik színe. A takaró alatt megbújó meleg, a reggeli utolsó nyújtózkodás, én vagyok az ideg, ami a combodban rángatózik, a pillád rezdülése, amikor álmodsz. Csepp vagyok a tengerben, egyszer a csillagos éjszaka, másszor a sóhajtás magányos napjaidon. Festék vagyok a bőröd alatt és az éjszakából maradt füstszag a hajadban…”

 

 


Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod. 
Ha véleményed van, kérlek, írd meg nekem.

Ha van még időd, olvasgass tovább nyugodtan, remélem, hogy találsz még olyat, ami érdemes az olvasásra. 
Ha úgy érzed, még mindig nem elég, nézd meg a Facebook oldal-t is. Képek, idézetek, zenék, videók és természetesen a legújabb bejegyzések.

"Ott ültek még sokáig a bor mellett a teraszon, az egyre halványuló lámpa fényénél.
A tündér a vonatról és a tetovált lány. 
Mind a kettő én voltam. "

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Richárd Tavaszi says:

    Hajni tetszik a gondolkodásod, az életfelfogásod, hogy másfél év után is vársz, türelmesen és szüntelen 🙂 hogyan lehet a blogon kívül felvenni veled a kapcsolatot? 🙂
    Ricsi


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!