Rólunk szól

“Szeretlek… Örülök neki.”

  Hülye kis idézetmániás vagyok. Úton-útfélen hangoztatom, és szerintem már a blogon is vallottam róla, miért pont itt ne tettem volna, hogy nálam egy könyv elolvasása akkor ér véget, amikor “fel is dolgoztam”. Vagyis minden arra érdemes, számomra érdekes gondolatot kigyűjtöttem belőle. Ezer évvel ezelőtt ezt papír alapon tettem, sok-sok és még annál is több füzetben, de… Tovább »

Verscsokor a magyar költészet napjára

  “Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel.”/Holt költők társasága/   Verseket nem azért olvasunk, mert profitunk lesz belőle. Nem azért, hogy új ismeretekre tegyünk szert, vagy hogy szakmai tudásunkat fejlesszük.Vagyis, ha jobban belegondolunk, de, pontosan ezért…. Tovább »

Dal Elisének

  “Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást…” 300 Ft. Ennyiért lehet ma könyvet venni Budapesten. A Corvin előtt, a közhasznú könyvterjesztés mozgókocsijából. Két rohanás között nem árt néha lassítani egy kicsit. Hogy 300 Ft-ért (mit veszel ma ennyiért?), egy… Tovább »

“Nekem nincsen arcom, csak maszkjaim vannak”

    “Gyilkosok és áldozatok regénye ez a könyv” – áll a fülszövegben. “Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle” – mondja róla Szabó Magda. Olvastam már részleteket Az őzből. Mikor színházba lehetett menni, és megnézni az ősbemutatót, az első öt percben csaptam le rá. Ahogy hazajöttem, megrendeltem a könyvet. Mikor megkaptam, félretettem… Tovább »

“Szerelem a Punnany Élvezd-je”

  Meg az összes többi szám. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy költészet. A dalszövegek művészi értéket nem lehet kétségbe vonni. Meg azt a rengeteg igazságot, ami bennük van.Gondosan válogatott szavak, szójátékok, utalások és tökéletes rímek.Felcser Máté hangjától végigfut az ember karján a hideg. Majd megszólal a hegedűszó a háttérben.A Punnany érték. “A Punnany egy… Tovább »

15+1 legkedvesebb idézetem az írásról

  1, “A regényírás szexi.”/Lakatos Levente/ 2, “Az a dolgom, hogy alkossak. Az már édes mindegy, hogy mit.” /P.S. I love you/ 3, “Nem volt könnyű elkezdeni írni. Miután végre megtettem, rájöttem, hogy ez a lehető legközvetlenebb kapcsolat azzal a részemmel, amelyről azt hittem, elveszett, és amelyben egyfolytában új dolgokat fedezek fel. Az írásban megvan… Tovább »

A költészet világnapjára

  1998-ban Naima Taber, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos bizottság főtitkára vetette fel az ötletét a nemzetközi költészeti nap kijelölésének. A javaslat tartalmazta, hogy az UNESCO-nak magára kell vállalni a költészet világméretű támogatását, és el kell ismernie a nemzeti, regionális és nemzetközi költői mozgalmakat. A javaslatot 1999. novemberében fogadta el az UNESCO közgyűlése, kijelölve… Tovább »

10 + 1 kedvenc szerelmes idézetem

  Van, hogy nem is kellenek nagy szavak, nagy gesztusok. Van, hogy nem is kell nevén nevezni. Egy gondoskodó mondat van, hogy több érzelmet takar, mint egy szerelmi vallomás. Sokszor az az egy mondat felér egy vallomással. Nem kell mindent túlbonyolítani. Szeretni is olyan egyszerű. Idézetek költőktől, íróktól, színészektől, filmekből és dalszövegekből, mert a szerelem… Tovább »

Művésznek lenni…

  Mikor már annyira unom a nyavalygást, mint Kulka János  ( – …Nem szereti a nyavalygást? – Ki szereti? Én nem, mert elég sokat nyavalygok. És ez nekem magamnak is nagyon unalmas.), akkor más témák után nézek. Előkapom a kis pillangós füzetemet, amibe “túl sok” idő esetén firkálok gondolatokat és mondatfoszlányokat, és megnézem, hogy miből… Tovább »

Hölgyválasz

  Alkotó embert szeretni különösen nehéz. Társnak lenni az ihletett időszakban, nyugodt hátteret biztosítani, inspirálni, bátorítani, olykor kritizálni, ha kell, kitartani a nélkülözésben is, és elnézni a gyengeséget, a szenvedélyeket a kicsapongásokat.  A kapott levélre illik válaszolni. Ám ahogy a kapott levél, úgy a válasz is sokféle lehet: érzelmes, rajongó, elutasító, kérő, könyörgő. Ahogy a… Tovább »

Híres férfiak szerelmes levelei

  Az erősebbik nem tagjait úgy ismerjük, mint akik nem bánnak jól a szavakkal. Sem az érzelmekkel. Ám egyszer eljön az a pillanat, amikor vallani kell az érzelmekről. Sokszor könnyebb ezt megtenni írásban, mint szemtől szemben, vagy a távolság és a körülmények miatt nem is lenne rá más mód.  Így a szerelmi vallomások fennmaradhatnak az… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!