Aki a szerelembe szerelmes

Fekszünk a fűben, szerelmesen

  Fekszünk a fűben, egy piros pléden, és felettünk valószínűtlenül kék az ég. Te rozét hozol, fröccsöt készítünk belőle. Én azt szeretem, te pedig a kedvemben szeretnél járni. Tudnod kellene, hogy ahhoz nincs is szükség a rozéra. Neked nincs. Elég vagy hozzá Te. Az arcodra nézve mosolyognom kell, és érzem, hogy én szépülök attól a… Tovább »

Valaki valamit valahol

  Én hívtalak magamhoz. Én csalogattalak elő. Én engedtem ki a szellemet a palackból. Én vettelek ki a cilinderből. Én idéztelek meg. “Ha kell még, úgyis találkozunk.”Majd a hétvége, amikor felváltva nyúltam, hol az egyikőtök, hol a másikotok emléke után. Azt mondod, hogy semmit sem változtam. Ha látnád… azóta minden megváltozott. De addig a 10 percig, amíg a metrón melletted… Tovább »

Nem lehet előled elbújni

    Már nem is kapkodom a lábaimat, hova is szaladnék, nem lehet előled elbújni. Gyanútlan vagyok, amikor rám tör a hiányod, nem jelzi semmi a jöttét. Az előző pillanatban még mosolyogtam, a következőben már kifut a lábam alól a talaj, minden ízemben remegek, és a jól ismert kéz, vasmarokkal szorítja össze a tüdőmet.A nevetés mindig… Tovább »

A boldogság világnapjának margójára

  Milyen jól is hangzik ez. Valaminek a margójára. Egy szakításnak, egy születésnapnak, a boldogság világnapjának. Merthogy az van ma. És valahogy tényleg. Mintha jött volna egy kis fellélegzés. Hogy a tegnapi séta tette a Dunánál? Vagy az a fél kiló csoki és perec, amit lenyomtam a torkomon? A néhány Simpson rész? Mindig tudok rajta… Tovább »

Lélegezz!

  Fogalmam sincs, hogy oldhatnám meg. Nem kapok levegőt. Nincs, semminek sincs értelme hirtelen, és mondhatjátok nekem, hogy nem lehet így elhagyni magam, de igenis, időnként el lehet. El kell. Tudom, hogy hogy éreztem magam előtted. És hogy éreztem magam veled. Én nem akarok oda visszamenni. Nem tudok, nem akarok egyedül lenni. Elfáradtam. Nem akarok mindent egyedül megoldani. Én… Tovább »

Ma nem, Drágám

  Megfordítottam a párnámat. A fekete oldala van felül. Tudod, mit jelent? 52 nap. Meg az a pár előtte, amit azért nem számolunk, mert már akkor egyszer megtörtél. Színház az egész világ, és színész benne minden nő és férfi. A feszültséget  előbb-utóbb, valahogyan fel kell oldani. Semmi nem történik ok nélkül. Ha egy fegyver megjelenik… Tovább »

Ha kisüt újra a nap

  Három napi ónos eső után kék eget látok a fejem fölött, fehér felhőkkel, szikrázó napsütéssel, már majdnem el is felejtettem milyen az. Szentül hittem, hogy a tél most tényleg igazán örökké tart. Pedig már tudhatnám, hogy sosem tart addig. Érzem a tavaszt a csontjaimban, meg a bőrömön, azon a maholnap 28 évesen, érzem, hogy lassan majd… Tovább »

Budapest minden ígéretét beváltotta

  Tudja, engem valahogy mindig Pest gyógyított meg. Mindig. Minden bajomból a segítségével épültem fel. Ha valami bántott, én sétálni indultam. De nem ám csak úgy, ahogy a legtöbb ember sétára indul. Én megadtam a módját. Rúzst kentem a számra, a legjobb cipőmet vettem fel és egy külön, csak erre az alkalomra tartogatott ruhát. Hiába… Tovább »

Lezárásos

  “Nincs erőd maradni, de elmenni sincs erőd igazán, így valami furcsa játékot játszunk, amibe én hallgatólagosan ugyan, de beleegyeztem.” Amíg azt nem mondom, hogy elég volt. Mert amikor elvarrom a szálakat, sosem végzek tökéletes munkát. Mindig hagyok egy kiskaput, amin esetleg, ha mégis úgy alakul… Aztán persze nem alakul úgy, mert aki egyszer hátat fordít,… Tovább »

Mit mondhatnék el rólad?

  “Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. Mit fogok elmondani neked?”/Szabó Magda: Az őz/ Mit mondhatnék el, ha tudnék beszélni? Mit mondhatnék el rólad? Mit mondhatnék el neked? Elmondhatnám, hogy lehet veled ülni csendben a templomban a boltívek alatt. Azt is elmondhatnám, hogy milyen jó érzés,… Tovább »

Fent magasan Budapest felett

  Rengeteg sok lépcső vezet felfele. Nem is számolom, hiszen úgyis eltéveszteném. Inkább csak a feladatra koncentrálok, mert tudom, hogy beleszédülök majd a csigalépcsők sorába, plusz az enyhe klausztrofóbiám is biztos, hogy rám tör majd. Előbb az egyik láb, majd a másik, közben a hátadat nézem.  Az utolsó fordulónál mintha egy teljesen másik világba csöppennék,… Tovább »

Hol az én Diótörőm?

  Három pillantás, heti négyszer, még másfél hónapon át. Nem is olyan sok az. Bírható, ha nagyon muszáj. Mégsem kellene engem mindennap emlékeztetni a kudarcaimra. Nehezek ezek a beszélgetések is. Mintha folyamatosan önmagamat kellene értékesíteni, a lehető legmagasabb árfolyamon. De én nem vagyok jó sales-es. Mint ahogy 45 kiló vasággyal együtt sem, jobb napokon mégis kiáll a csípőcsontom…. Tovább »

Nehéz vagyok, jajj!

  “Lesz még velem baj (?)” Hogyne lennék nehéz, amikor általában egy csaknem tíz kilós táska lóg az oldalamon. Nem mértem, de van annyi, saccperkábé. A kabátom, az az a zöld, amiben a nagy szemeimmel, olyan vagyok mint egy gonosz kis manó – a táska még passzol is az összképhez, mint a Gumimacikból az álommanó,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!