Rólunk szól

Fekszünk a fűben, szerelmesen

 

Fekszünk a fűben, egy piros pléden, és felettünk valószínűtlenül kék az ég. Te rozét hozol, fröccsöt készítünk belőle. Én azt szeretem, te pedig a kedvemben szeretnél járni.
Tudnod kellene, hogy ahhoz nincs is szükség a rozéra. Neked nincs. Elég vagy hozzá Te.

Az arcodra nézve mosolyognom kell, és érzem, hogy én szépülök attól a mosolytól, amit Te festettél rám. Valószínűtlenül szép leszek.

Mondasz valamit, valószínűleg nem is olyan vicces, én ennek ellenére hangosan nevetek, gurgulázva, a fejemet is hátrahajtva, teli szájjal. Valószínűtlenül jó kedvem van a melegtől, a fröccstől. Tőled?
Valószínűleg hallottad már te is a legokosabb tanácsot a világon: “ha meg tud nevettetni, legalább egyszer, tartsd az életedben”.

Órákon keresztül nem csinálunk mást, csak figyeljük a fák között átszűrődő sugarak dőlésszöget, a méhek táncát a fűben a virágok között és a szivárványos buborékokat. Vagy abban mi vagyunk?

Elalszol. Nézem az arcodat,  a valószínűtlenül hosszú szempilláidat, és mögöttük a színjátszós szemedet. Nem merek megmozdulni, nehogy felébresszelek. Ha megtenném, valószínűleg rájönnél, hogy mindezidáig benned gyönyörködtem.
Tudod, hogy időnként megremeg a kezed alvás közben?

Álmodsz. Valószínűleg rólunk, hogy fekszünk egy piros pléden, a fű közepén, és felettünk valószínűtlenül kék az ég.

Lassan beesteledik. A méheket a cserebogarak váltják fel, egy hatalmas zúg el a fejed mellett.
Valószínűleg, a világ másik felén éppen most kavart szélvihart a szárnyainak a csapkodása, pont ott, ahol egy másik pár fekszik egy ugyanilyen piros pléden a fűben, és rólunk gondolkozik.

Valószínűtlenül messziről egy dallamfoszlány éri el a fülemet, valószínűleg ismerem is, még énekelném is csendesen, de csak becsukott szemmel, úgy jobban látszik az arcomon, amit te festettél, hogy mennyire valószínűtlenül boldog vagyok. 

Valószínűleg, de csak valószínűleg, szeretlek

Valószínűleg én kavartam szélvihart az előbb a világ másik felén. 

“A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.”

 

 


Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod. 
Ha véleményed van, kérlek, írd meg nekem.

Ha van még időd, olvasgass tovább nyugodtan, remélem, hogy találsz még olyat, ami érdemes az olvasásra. 
Ha úgy érzed, még mindig nem elég, nézd meg a Facebook oldal-t is. Képek, idézetek, zenék, videók és természetesen a legújabb bejegyzések.

"Ott ültek még sokáig a bor mellett a teraszon, az egyre halványuló lámpa fényénél.
A tündér a vonatról és a tetovált lány. 
Mind a kettő én voltam. "

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!