Rólunk szól

“Szeretlek… Örülök neki.”

 

Hülye kis idézetmániás vagyok. Úton-útfélen hangoztatom, és szerintem már a blogon is vallottam róla, miért pont itt ne tettem volna, hogy nálam egy könyv elolvasása akkor ér véget, amikor “fel is dolgoztam”. 
Vagyis minden arra érdemes, számomra érdekes gondolatot kigyűjtöttem belőle. 

Ezer évvel ezelőtt ezt papír alapon tettem, sok-sok és még annál is több füzetben, de mostanában:
a, haladok a korral meg a technikával
b, lusta kis dög vagyok annyit papírra írni
c, ugyanúgy van papír alapú gyűjteményem is, de azért itt is készítek egyet.

Az idézetek számomra mindennél többet mondanak. Könyvajánlásoknál is, persze átfutom a véleményeket, de aztán gyorsan odaugrok az idézetekre, amit más olvasók válogattak már össze. Ha ezek a lelkemig hatolnak, akkor kész, eldöntetett, és rohanok is a boltba beszerezni a könyvet

Remélem, hogy az én válogatásom után, is sokan fogtok így érezni F. Scott Fiztgerald: Szépek és átkozottak-jával kapcsolatban. 

 



“Anthony: Soha nem isszuk magunkat  az asztal alá, te csupaszképű.
Maury: Soha nem viszünk fel magunkhoz olyan lányokat, akiket részegen szedtünk fel.
Anthony: Egy szó mint száz, tivornyáinkat bizonyos fennkölt távolságtartás jellemzi.”

“…Ebben a tizenöt évben ragtime-csajnak, dzsessz-bébinek, vampnak fognak majd nevezni. Új táncokat fogsz táncolni, nem kevésbé kecsesen, mint a régieket. 
– Fizetni fognak érte?
– Igen, szokás szerint – szerelemmel.”

“Én csak annyit gondolkodom az emberekről – folytatta Gloria- , hogy jónak látom-e őket azon a helyen, ahol vannak, hogy beleillenek-e a képbe. Nem érdekel, ha nem csinálnak semmit. Nem tudom, miért kéne bármit is csinálniuk: ami azt illeti, mindig megdöbbent egy kicsit, ha valami valamit csinál.”

“Nem, nem vagyok az. Tényleg olyan vagyok, mint ők… Látnia kellene.. Maga nem ismer engem.. Van bennem valami, amit maga olcsóságnak nevez. Nem tudom, honnan ragadt rám, de..az efféle helyek, meg a ragyogó színek, meg a rikító közönségesség…úgy érzem, ide tartozom. Ezek az emberek nagyra értékelnének, és elfogadnának olyannak, amilyen vagyok, ezek a férfiak itt belém szeretnének, és csodálnának…”

“És Gloria könnyezett és kacagott, sajnálkozott és örvendezett, szerelmes lett és kiábrándult, szomorú volt, ideges és hűvös, ajándékokat küldözgetett vissza, fényképeket cserélgetett egy régi keretben, forró fürdőket vett, és kezdte elölről az egészet – a következő fiatalemberrel.” 

“…és megpördül a Ritz forgóajtaja, a tömeg szétnyílik előtte, ötven férfiszem felé fordul, bámulja, és ő visszaadja az elhízott és nevetséges nők férjeinek a rég elfeledett álmaikat.” 

“- Ó! – Egyetlen felkiáltás, egy rapszódia. – Gloria?
– Tessék?
– Szeretlek!
Megint egy kis szünet, aztán:
– Én… örülök neki.”

“Két hét után Anthony és Gloria “gyakorlati megbeszélésekbe” kezdett, ők legalábbis így nevezték azokat az alkalmakat, melyeknek során a komoly realizmus leple alatt örökös holdfényben andalogtak.” 

“…esküszöm, hogy én mától fogva csak azzal fogok törődni, hogy jól szórakozzam. “Szerelemről” beszélgettünk – milyen közhelyes! Hány férfival beszélgettem már szerelemről?”

“Csak beszélünk és beszélünk, és soha nem jutunk semmire, megkérdezzük minden barátunkat, de ők csak azt mondják, amit mi elvárunk tőlük. Bárcsak lenne valaki, aki gondoskodik rólunk.”

“Nem sajnálni semmit, egyetlen megbánó könnyet sem ejteni, egymással szemben az egyértelmű becsületkódex szerint viselkedni, és a lehető legszenvedélyesebben és legkitartóbban hajszolni a pillanat örömeit.” 

“Olyan átkozottul nehéz, olyan átkozottul nehéz – ismételgette Anthony céltalanul – , folyton csak megsebez és megsebez, míg végül akkora sebet ejt, hogy többé már nem sebzi meg az embert semmi. Ez a legvégső és legszörnyűbb csapás, amit ránk mér.” 

“- És te megbocsátasz?
– Nem is tudom. Élünk tovább.”

 

 


Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod. 
Ha véleményed van, kérlek, írd meg nekem.

Ha van még időd, olvasgass tovább nyugodtan, remélem, hogy találsz még olyat, ami érdemes az olvasásra. 
Ha úgy érzed, még mindig nem elég, nézd meg a Facebook oldal-t is. Képek, idézetek, zenék, videók és természetesen a legújabb bejegyzések.

"Ott ültek még sokáig a bor mellett a teraszon, az egyre halványuló lámpa fényénél.
A tündér a vonatról és a tetovált lány. 
Mind a kettő én voltam. "

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!