Aki a szerelembe szerelmes

Életvezetési tréningen jártam

f6d3e6a84c729abfd2cf527e4e9cded9

Amit a bloggerkedésnek köszönhetek. Igen, néha már ki merem ejteni, persze,még csak úgy, hogy ne túl sokan hallják, hogy blogger vagyok. Még ismerkedek a titulussal.  

Történt ugyanis, hogy a Többvagy oldalon szembejött, helyesebben mondva, rám talált egy lehetőség. Életvezetési tréning, walking and coaching, beragadt élethelyzetek megoldása – lássuk csak: no pasi, no önálló élet, elvesztett motiváció, sodródás egyik helyről a másikra, igen, határozottan van mit javítani – ingyen és bérmentve, csupán annyi a feladatom, hogy írjak róla, az meg ugye állítólag megy nekem. Jelentkezzünk! Hát jelentkeztem.
Elküldtem az e-mailt, aztán vártam és vártam, és úgy éreztem, hogy sok idő telt már el, így lassan meg is feledkeztem róla, meg különben is, miért pont én, meg aztán, lehet, hogy nem is, és egyébként is jajj. Szóval tudjátok. 
De aztán mégis. 
Levelet kaptam Hegedüs Erikától, Erától, életvezetési trénertől, aki egy órára a coach-ommá vált, hogy benne vagyok az első három jelentkezőben, bizony, hogy én mehetek, és boldogság van, és ezazzz!

Vasárnapra beszéltük meg a találkozót a Gellért-hegyre, ismeritek ugye a retro slágert: ” Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, mert érzem mindenféle gond van most a fejemben.” Hát valahogy így. Ott fent a jó levegőn, a város zajától egy kicsit távol, kicsit kiszakadva a mindennapokból, könnyebben tudunk megoldást találni azokra a problémákra, melyeken, a “fától az erdőt” tipikus esete alapján, már régóta rágódunk, de nem jutunk egyről a kettőre. 

Izgultam. Nagyon. Új helyzet, új társaság, még késtem is, számomra ezek a tényezők igen jelentős stresszfaktorok. 
És persze, hogy egyáltalán nem volt rá okom. 
Era már várt rám, kedvesen és mosolygósan, és öt perc után úgy éreztem, mintha a barátnőmmel sétálgatnék, és vidáman cseverésznénk az élet nagy dolgairól.  Mikor pedig letelt az egy óra, akkor úgy éreztem, hogy nem akarok én hazamenni, mert még annyi megbeszélnivalónk lenne, és maradjunk még egy kicsit, na, lécci, lécci. De ne szaladjunk ennyire előre.

Hogy hogy is zajlott ez az egész? Röviden elmeséltem a fent említett problémakörömet, ami azért mire a találkozóra sor került némileg módosult, hiszen az utóbbi időben mind a blog életében, mind pedig a magánéletemben történt előrelépés, de a félelmeim azok sosem változnak, és rendszerint azok okozzák a legnagyobb problémát. 

Meséltem, Era kérdezett, én válaszoltam, de a válaszom újabb problémát vetett fel, Era megint kérdezett, én pedig már csak próbáltam kitalálni, hogy mi is lenne a helyes válasz. Mert az a helyzet, hogy amennyire magabiztos voltam az elején, annyira gyorsan el is bizonytalanodtam. A kérdések miatt. Mert egy dolog valamivel ott belül tisztában lenni, persze, hogy sejtem én, meg körvonalazódik, de amíg nem mondod ki hangosan, addig nem is létezik igazán. Hát Era pedig hangosan kimondta. 
Én pedig ott álltam megdöbbenve. 

“- Úgy látom, hogy mások teljesebb életet élnek, és én nem ott tartok, ahol kellene.
– Ez biztos, hogy így van, vagy csak te gondolod így?

– Félek váltani. 
– Mi okozhat problémát, mitől félsz? 
– Attól, hogy nehezen illeszkedem be, nem fogadnak el. 
– Mire alapozod ezt a feltevést? Voltak ilyen jellegű tapasztalataid?
– Nem. Csak úgy, félek.

– Tervezem, hogy elköltözöm otthonról, úgy érzem, itt az ideje.
– Valóban ezt szeretnéd? 
– Igen. 
– Nem csak azért, mert más esetleg ezt várja el? 
– Nem. 
(Végre valami, amiben biztos voltam.)

– Mit csinálnál szívesen? 
– Az lenne a cél, hogy a blogolásból/írásból megéljek. 
– És hogy fogsz odáig eljutni?
– Nem tudom. 

-Mit gondolsz, mitől leszel sikeres?
– Nem tudom.”

Valahogy így zajlott a beszélgetésünk, és szerintem egyértelműen kiderült számotokra is, hogy én vagyok az a kedves “Nem tudom lány.” Ami igen, eléggé elgondolkoztató tud lenni.

Rájöttem, hogy mi a legnagyobb problémám, azon kívül persze, hogy a hitetlenségemmel mindig én vagyok az, aki visszafogja saját magát. Hogy amíg másoknak pontos tervük van, és minden nap tesznek azért, amit szeretnének elérni, én csak szeretném elérni, de fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek hozzá. Nem látom az addig vezető lépéseket, csak annyit tudok, hogy szeretném és kész, és máris teremjek ott, lehetőleg mire befejezem ezt a mondatot. Csak hát ugye a való világban ez nem feltétlenül így működik, Kicsi Lány. 

Feladatokat kaptam. Meg kell keresni a saját magam életében a jó dolgokat, mert van belőlük egy pár, kezdek már rájönni. Aztán tervet kell készítenem, hogy hogyan is érhetem el azt, amire igazán vágyom, pontos, logikus és teljesíthető terveket, lépésenként, és nem mindjárt rögtön fejjel rohanva a falnak. És akkor meglesz az eredmény. Mert jó vagyok. Még erről is listát kellene írnom, hogy miért és hogyan, na meg hogy miben. Egy szóval menedzselnem kell önmagam, és nagyon jól kell csinálnom, mert itt minden szál az én kezemben fut össze, és csak én vagyok az, aki tehet bármit is a kívánt cél érdekében.

Azonban, mivel ez egy hosszú, és sokszor fárasztó folyamat lesz, és ahhoz hogy az út közben ne tévesszük szem elől a fókuszt, és a kellő motiváció meglegyen, Erával abban egyeztünk meg, hogy kell egy csomag a hátunkra. Egy jó nagy, amibe pakolhatunk mindent, amihez a nehéz napokon, a rosszabb időkben lehet nyúlni. Én most elsődlegesen ezt a csomagomat pakolászom. És Era, többek között az egy órás sétánk a Gellért-hegyen is belekerül. 🙂

Ha Ti is úgy érzitek, hogy szükségetek lenne egy jó kis beszélgetésre, hogy jó lenne valakivel együtt ránézni arra, hogy hogyan tovább, ha Ti is szeretnétek egy saját kis csomagocskát a hátatokra, tele mindenféle jóval, amiből mindig ki tudjátok venni azt, amire szükségetek van, akkor itt jelentkezhettek a tréningre.
Legyen olyan életetek, amilyet mindig is képzeltetek magatoknak!

02c08dd890d49a80134aee8f5ac69328

 


Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod. 
Ha véleményed van, kérlek, írd meg nekem.

Ha van még időd, olvasgass tovább nyugodtan, remélem, hogy találsz még olyat, ami érdemes az olvasásra. 
Ha úgy érzed, még mindig nem elég, nézd meg a Facebook oldal-t is. Képek, idézetek, zenék, videók és természetesen a legújabb bejegyzések.

"Ott ültek még sokáig a bor mellett a teraszon, az egyre halványuló lámpa fényénél.
A tündér a vonatról és a tetovált lány. 
Mind a kettő én voltam. "

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!